október 25. - hétfő

***
- Akkor nem tudsz fellépni - vigyorgott elégedetten Ed. Nem volt helyes, de hallgatóztam. Annyira kíváncsi voltam, mi lehetett olyan sürgős megbeszélés Owen és Ed között, amit véletlenül hallottam meg Adam, és Owen között. Az utolsó óra csengetése után Owen szinte kiviharzott a teremből, én pedig utána osontam, miközben a többiek csendben foglalták el magukat, hisz még több, mint fél óra volt a próbánkig.
- Ne merészelj még egyszer úgy hozzáérni, mint a múltkor, vagy esküszöm - nem fejezte be a mondatot, hisz tudta, Ed megértette, ám ő mégis szórakozottan válaszolt.
- Nyugodj meg, barátnőm van. Viszont igen ínyemre szolgált, egy ilyen gyönyörű lánnyal táncolni, és az, hogy téged dühíteni tudlak ezzel? Az a pláne benne, a múltkori beszélgetésünk után.
- Egy igazi seggfej vagy - vetette oda a szavakat Owen, én pedig erősen gondolkodásba estem. Mégis mi történik? Csak egy válasz lebegett előttem. Owennek barátnője van, aki valószínűleg élvezte Ed társaságát. A szívem hevesebben vert, ami miatt lassan hunytam le a szemem a feltételezésre, és kifújtam a visszatartott levegőmet, majd még egyszer egy mélyet belélegezve nyitottam be lehajtott fejjel a tornaterembe.
- Szia Ed - köszöntem bizonytalanul, és egy gyenge mosolyt küldtem felé, miközben próbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy Owenre nézzek.
- Szia Remy - egy hatalmas ölelésre tárta szét a karját, amit én készségesen fogadtam el, majd már csak az ajtócsapódás jelezte, hogy harmadik személyünk kiment a teremből.
- Mizu? Mesélj! - somolygott kedvesen, én pedig egy "semmi érdekes nem történt"-tel lezártam, majd hagytam, hogy inkább ő számoljon be hogy létéről, és jövőbeli terveiről, miközben én készségesen hallgattam, majd már csak a befelé jövő diákokra lettünk figyelmesek, ami jelezte a próba elkezdésének idejét.
***
Fáradtan huppantam le az ágyamba, amikor hétre hazaértem az üres házba, mivel anyám újabb randijára sietett el, felém sem nézve. Csak Ed szavai jártak a fejemben: "Szerdán főpróba, mivel előrehozták csütörtökre a szalagavatót. A ruhát ne felejtsétek otthon, a kellékeket vegyétek fel. Mára ennyi srácok." Ezek a szavak jártak a fejemben, amikor leesett egy súlyos tény. Nekem még nincsen szalagavatói ruhám! Ijedten kapkodtam a fejem a szobában, mintha hirtelen az ágyamon teremhetne egy ruha, mint a tündérmesékben a hercegnőknek, akiknek ilyesfajta problémájuk volt. Csak egy gond volt ebben az egészben: ez a valóság, nem egy mese, és ebben a világban nem nekem szánták a hercegnő szerepét.
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------
sziasztok! mint látjátok, meghoztam a részt, amit igazából mára mondtam biztosra, viszont nem tudom eldönteni, hogy most mikor is van, mert pont éjfélt ütött, vagy mutat az óra - ne is figyeljetek a felesleges fecsegésemre, ugyanis ilyentájt bármi van, és fáradt vagyok, csak úgy dőlnek belőlem a szavak - . nem lett valami eseménydús, és hosszú sem lett. az első fele, mint olvastátok, inkább az Remy anyukájáról szól, a második fele pedig csak úgy lebzsel az űrben. DE! ennek ellenére remélem tetszeni fog! és sajnálom, hogy tegnapra mondtam, de nem volt időm írni, ugyanis nem voltam itthon, így elővettem a hagyományos füzetet, tollat, és ott kezdtem el összeállítani, ahol sokkal hosszabb egy részt megírni. miközben írod az egyik mondatot, a következőt elfelejted, így kicsit bajlódtam, de megszületett. a következő részekről annyit, HOGY: nagyjából felírtam, mikor mi lesz benne, szóval a következő rész fejben összeállt, viszont nem ígérem holnapra. inkább szombat, vasárnap fele fogom hozni.:)
köszönöm: az előző fejezethez a két kommentet Katinak és Lolának (!), a pipákat, a blog feliratkozóit, és a majdnem 3500 oldalmegjelenítést.:) köszönöm lányok! imádlak titeket!(L)
ps: annyit esetleg megkérdezhetek, hogy hogy tetszik az új kinézet? nagyon örülnék pár véleménynek róla....:)
Nagyon jóóóóóóóóóóóóóó. Mikor lesz kövi?
VálaszTörlésHú az internetem nem a legjobb, ezért az utolsó pár mondatot nem láttam. Nekem nagyon tetszik az új kinézet, illik a bloghoz. :)
VálaszTörlésköszönöm Lola, és örülök, hogy tetszik!<3 mint mondtam legkésőbb vasárnap új rész!:)
VálaszTörlésSzia nagyon jo lett ! (: Hamar a kövit!!! :D
VálaszTörlésköszönöm Tündi!:)
TörlésTe jany n okoztal csalodast nagyon jo lett!!! *0*
VálaszTörlésImadom a blogod!!! Siessel a kovivel mert MEGKERESLEK!!! Xd
am koszonom szepen magyon jol telt tabor eleg esemenydus hetem volt szvl... :D
Remelem a kovit holnap mar hozod! :D
örülök, hogy jól telt.:D:D:D
Törlésholnapra remélem tudom hozni.:)