Huszonkettedik Fejezet

Kedves olvasóim! Nem lett a leghosszabb rész, és sajnálom, hogy ilyen későn hoztam a részt,, az ígértekkel ellentétben, de annyira összejött a szünetre minden. Nem mentegetőzni jöttem, mindössze a türelmeteket kérem, mert rettentően nehéz most a suli mellett írni, és örülök, ha egy kicsi pihenésre van időm. Nem is rabolom tovább a szót, viszont azt szeretném elmondani, hogy lassan a végéhez fog közeledni a történet, amit már teljes mértékig elképzeltem.:) Következő részt nem ígérek, de próbálom minél hamarabb hozni, és nem kéthetes lemaradással!:) Tényleg eszméletlenül köszönöm a türelmeteket. Sajnálom, ha nem lett a legjobb rész, mindenesetre remélem elnyeri tetszéseteket!:) Jó olvasást, és élvezzétek ki a hátralévő napokat!:)

ps: köszönöm az előző fejezethez a pipákat, és a két kommentet a két kedves "névtelen" olvasómnak!:)

november 13. - hétfő

Kereken hat nap telt el azóta, hogy rábólintottam Zoe segítségére. Akkor még nem tudtam, mire vállalkoztam. Valahogy úgy képzeltem el ezt az egész átalakítást, hogy aranyosan adni fog a véleményemre, körbe járunk pár üzletet, veszünk pár ruhát, és végül beülünk egy kisebb kávézóba meginni egy forrócsokit. Ám ehelyett Zoe teljesen a dolgok közepébe csapott. Minden félre tett pénzemnek oda lett, Zoe irányításmániájának köszönhetően. Hogy megbántam volna? Nem, mert élveztem minden percét, noha ezért minden reggel kirángatott az ágyból. Teljesen megváltoztatott mindent körülöttem, az egész napirendemet felborította, a ruhatáramat átalakította, én pedig nem győztem kapkodni a fejem, és lépést tartani vele.
Mocorogva nyújtózkodtam e gondolatok alatt ki az ágyból, hogy félálmomban elérjem a rezgő telefonomat, ami jelezte, hogy SMS-em érkezett.
"Jó Reggelt Napfény!:) Ma reggel lehetőleg azt a dögös vöröset vedd fel. Puszillak.xoxo Z."
Mosolyom azonnal felfedezhető volt, ahogy visszaemlékeztem a tegnapi - ahogy ő mondaná - csajos esténkre Zoeval. Rég nem tapasztaltam milyen is, amikor az embernek van egy barátnője, akivel együtt töltheti ideje nagy részét. Elfelejtettem mi is a barátság fogalma. Akarva, akaratlanul eszembe jutott Ed. Vajon őt a barátomnak nevezhettem? Vajon mi lehet most vele? Az emlékek hatására, öntudatlanul nyúltam a laptop-om felé, amit azonnal be is kapcsoltam. Boldogság lett úrrá rajtam, ahogy belépve leveleim közé megnyitottam a vele váltott utolsó beszélgetést, ami miatt kijelenthetem, ő az a személy, akit tényleg a barátomnak nevezhetek. Ő volt az én lelki társam. Ujjaimmal vadul doboltam a billentyűzeten, ahogy a szavak áradtak belőlem, míg végül egy kisregénnyel felérő mailt küldtem rég látott barátomnak. Egy-két percig csak meredten bámultam a képernyőre, majd kikapcsolva azonnal félretettem, és hatalmasat nyújtózva ásítottam el magam. Hát akkor kezdődjön a nap - motyogtam magamban, és tudatlanul is egyik kedvenc zeném dallama ugrott be, ami miatt azonnal felszökött az adrenalin szintem. Tipikus reggelnek indult, csakugyan, mint a többi, azzal a kivétellel, hogy izgalom bizsergette minden porcikámat. Kíváncsi voltam, mi fog történni, ezért egész reggel össze-vissza kapkodtam nem is törődve az idővel. Biztos, hogy nem - ráztam meg hevesen a fejem a vörös anyagot látva, és azt az ötletet azonnal el is felejtettem, amire Zoe próbált rávezetni, helyette egy fekete pamutruhát fogtam kezeim közé, egy pamutharisnyával, és egy hozzá illő ezüstkarkötővel. Ahogy kinéztem az ablakon, a hideg végigcikázott bőrömön, ahogy megláttam lehullni az idei év első havát. Hihetetlen volt végignézni a hó födte tájon, és szinte megbabonázott az elém táruló kép. Ismét egy év végéhez közeledtünk, és szokatlan volt bevallani, hogy mennyire megváltozott minden. Valahogy most egészen másképp kezdődött minden, és úgy éreztem magam, mintha visszautaztam volna az időben a tinédzser korszakomhoz. Mintha az elmúlt pár év csak egy álom lett volna, egy hosszú, kínkeserves rémálom. A hópelyhek lágyan érintették kihűlt testemet, mégis megbabonázva éreztem magam a fehérség kellős közepén. Mindig a tél volt az az évszak, amelyet mindennél jobban imádtam. Sokakkal ellentétben engem nem tudott elkápráztatni a tenger, a napsütés, a bikiniszezon, a röplabdázás, és az egyéb nyári tevékenységek, és ezzel nem voltam másképp az ősz beköszöntével sem. Ám amikor megjelentek a fehér tájak, én ilyenkor születtem újjá. Mindig elkápráztatott, hogy mennyivel gyönyörűbb minden, mégis mennyivel kihaltabb. Nem tudtam elhinni, az év legszebb évszakában miért bújnak be az emberek a kuckójukba, miért nem töltik minden szabad percüket a friss, hűs téli levegőn, amely Angliában megadataik.
- Wow. A-atyaég! - ragadott ki hirtelen egy hang teljes elmélkedésemből, én pedig elvörösödve szegeztem tekintetemet a föld felé, teljesen végignézve közbe magamon. Szövetkabát, ruha, harisnya, magas szárú, lapos talpú csizma, meleg béléssel, teljes feketébe öltözve, ergo semmi újdonság, mégis rengeteg.
- Hol takargattad eddig ezeket a lábakat? Atyaég, most irigy vagyok rád - kuncogott fel jóízűen Zoe, majd körülnézve halkabban folytatta. - A bátyám el fog ájulni. Totálisan beléd zúgott - sutyorgott, de még mielőtt teljesen szénné éghettem volna, megadta a kegyelemdöfést. - Egész éjszaka rólad álmodozott. Nos, számomra nem volt kellemes végighallgatni, számodra annál inkább az lesz a délután folyamán - ezzel végleg magamra hagyva a földbe taszított. Az összes végtagomban szétáradt a hő, és már nem is volt olyan hűvös az idő. A testem felforrt, és az emlékek azonnal elöntötték a fejemet.

*visszaemlékezés*
november 11 - szombat

- Kérlek, ne. Nem akarok azon az ajtón bemenni!

- Mi bajod lehet, Remy? Ne csináld már - reagált azonnal hisztimre Zoe.

- Oké, neked semmiségnek tűnhet, de nekem nem az. Sosem aludtam még senkinél, oké? Nekem ez újdonság. Pláne itthon lesz a bátyád. Nem akarok a bátyáddal találkozni. Ha nem leszek szimpatikus neki?

- Hidd el, teljes mértékig be fogsz neki jönni. Sőt, inkább nekem kéne félnem, hogy lekoptatsz, és elhagysz miatta.

- Hogyne - morogtam az orrom alatt, majd folytattam. - Én nem az a típusú lány vagyok, aki a fiúknak bejön, úgyhogy kérlek, ezt ne hozd fel - hangulatom azonnal lecsökkent, és hatalmas teher nehezedett vállaimra, ahogy eszembe jutottak szebbnél szebb lányok képei az iskolából. Én egy senki vagyok - emlékeztettem mindig magam amikor bárki is rám nézett, és továbblépve egyedül maradtam a gondolataimmal, egy egészen másik világban. Zoe érezhette hirtelen hangulatváltozásomat, hisz nem szólt többé egy szót sem, csak egyszerűen vállamnál fogva szorosan magához húzott, és átölelt karjaival. Meghatódtam erre a kicsiny gesztusra, mielőtt bátorítóan rám mosolygott, amit én egy bátortalan szájhúzással "viszonoztam". Néma csend telepedett a sötét éjszakára, amint az ajtó elé értünk, mindössze az utcai lámpák világította fénye világította meg az utunkat.

- Hahó, megjöttünk! - rontott be Zoe, én pedig összerezzentem élesen felszólaló hangjától. Na akkor vágjunk bele - suttogtam magamnak, és mindennél jobban reméltem, nem lesz ismét egy kínos élményem.

- Ó, az én csendes, édes hugicám - ironizált egy férfihang, majd miután felnéztem a föld kémleléséből, a felismerés azonnal arcon csapott.

- Jézusom - amint tudatosult bennem, hogy hangosan mondtam ki e szavakat, szinte rögvest szegeztem a fal irányába égő arcomat.

- Istenem, Chase. Egy pólót szaladjál, és kapjál fel.

- Máris, asszonyom - szemem sarkából láttam a kaján vigyort arcán, majd biccentve egyet, eliszkolt mellőlünk.

- Hihetetlen. Ó Remy. Sajnálom. Csak, ő ilyen. Szeret a téli mínuszokban is félpucéran rohangálni a házban. Emiatt ne játszd el, Paradicsomkirálynő történetét - cukkolt, amit ő talán viccesnek talált, belőlem mindössze egy erőltetett "nevetést" váltott ki. - Na, gyere beljebb - intett kezével, én pedig követve példáját letettem a táskám, felakasztottam kabátom, és már követtem is őt egészen a nappaliig, miközben szétnéztem a lakásban. Az egész egyszerű volt, mégis nagyszerű. Halvány árnyalatú falak, régies bútorok, egy nappali, két szoba, és egy konyha. Tipikus jellemzők, melyek leginkább egy legénylakásra emlékeztettek, mintsem egy családi házra.

- Végre - sóhajtott fel Zoe bátyja megérkezésére, mire nekem ismét megemelkedett a vérnyomásom.

- Hölgyem - mire felnéztem szemtől szemben állt velem, és kezemért nyúlva egy gyöngéd csókot lehelt rá. - Azt hiszem, már ismerjük egymást - gesztusai által hamar mosoly futott végig ajkaimon, majd emlékeim visszavittek arra az estére, amikor először találkoztunk a kávézóban, majd később az iskola kapujában. És akkor. Akkor esett le a tantusz, amely eddig még fel sem vetődött bennem. Zoe Crawford. - Remy - suttogta a nevem, mire öntudatlanul hagyták el a számat a következő szavak.

- Chase Crawford.

*visszaemlékezés vége*