Tizedik Fejezet

október 7. - csütörtök

A nap hét ágra sütött, amely éles ellentéte volt az esti viharnak. Meleg, fulladt időben indultam az iskola felé, miközben magamban szitkozódtam az átkozott frontok miatt. Fejfájás lett úrrá rajtam a hirtelen időváltozás miatt, és kicsit szédülten baktattam tovább az úton, egészen a gimi bejáratáig. Ahogy végignéztem a diákokon, rögtön az öltözködésükön akadt meg a szemem. Csőtoppok és nadrágjaik színkavalkádja ütötte meg a szemem, és ahogy végignéztem magamon, eltorzult az arcom. Tudtam, hogy hogyan öltözködöm, ám sosem változtattam rajta, és nem is fogok, hisz a ruhatáram jellemezte a személyiségem. Szürke pulcsi a ragyogóan sütő nap ellenére is, fekete farmerral. A sötét színek épp olyan unalmasak, mint az életem, és épp oly' zárkózottak is. Sosem fogok kitűnni a tömegből, így mindig én leszek a fura lány, akin minden idegen szeme csak átsiklik rajtam. Azt hiszem, mindig is ezt akartam, hogy ne legyek olyan, mint a többiek. Jelentsek valamit, de ezt akkor sem olyan áron fogom megvalósítani, hogy feltűnő ruhákat hordok, hangosan nevetek egy-egy viccen, mindig menőkkel lógok, noha nem bírom őket, eltiporom a gyengébbeket, vagy éppen beszólok bárkinek is, és nagyszájú leszek. Én nem akarok ilyen lenni, és nem is leszek, bár sosem fogom tudni kimondani a véleményemet, mert félek az emberektől. Ezért sem hiszem a tegnapi napot, hogy azokat a dolgokat Owen fejéhez vágtam. Sosem volt rám jellemző ez, és sosem mondtam ilyen dolgokat senkinek az elmúlt időszakban. Nyomasztott, hogy Owen előtt megváltoztam. Zavart, hogy vele beszélni akartam, míg más elől inkább elmentem, vagy elfordultam, csak, hogy ne kelljen elkezdenem vele csevegni. Nem buktam még ki senkire ilyen miatt, hisz ez csak egy apróság volt, amit már megszokhattam volna, mert nap, mint nap rosszabbakat vágtak a fejemhez. Mégis, ha Owenről volt szó, a szívem erős vitába szállt mindig az eszemmel, és rendíthetetlenül tört előre. Nem akartam ezt, de megtörtént, amit mostmár muszáj volt bevallanom magamnak. Szerelmes lettem Owen Greene-be.

***

- Miss Armstrong. Meghallgathatok egy csodás feleletet? - szólított fel hirtelen a naplóból kinézve Mr Path, az irodalom tanárunk.

- Tőle mindent lehet hallani, csak csodás feleletet nem - utánozta a tanár hangját Brit legjobb barátnője, Evelyn, majd gúnyosan elmosolyodott, és folytatta. - Bár, ha a némaság ezt jelenti, akkor csak tessék - Brit hangosan felröhögött, ami által az egész osztály kuncogásba kezdett, én pedig lehajtott fejjel mentem ki a tábláig. Még mai napig nem jöttem rá, miért hisz mindenki totálisan hülyének. Rengeteget tanulok, mert a tavalyi év nagyon sok kihagyás volt, és épphogy átcsúsztam mindenből kettessel. Minden tanár megjegyezte, én viszont azóta jobb belátásra bírtam magam. Szeretnék elköltözni Londonba, és egy neves művészeti egyetemen szeretnék tanulni.  Mindent megakarok tenni, hogy megváltoztassam a hanyag, lusta, és értelmetlen szinonímákat a tanárok fejében. Mindent.

- Evely, inkább lapozgassa a könyvet, mert Remy után maga jön. A többiek, akik pedig röhögnek, ne akarjanak egy szaktanárival hazatérni - mosolygott idétlenül Mr Path, hisz tudta, nála van az aduász, ezáltal szám jobb sarka pedig mosolyra húzódott, amiért nem hagyta figyelmen kívül a megjegyzést, mint a legtöbb tanár.

- Ms Armstrong. Beszéljen nekem a művészeti-irodalmi korszakokról. Irányzatok, stílusok - adott ihletet a tanár, nekem pedig beugrott, ám a kérdés végén a teremben néma csend lett, és minden szempár rám szegeződött, ami frusztrálóvá vált számomra, de amint Mr Path kipillantott, mindenki a könyvét bújta. Hálát adtam a tegnapi napért, amiért a kedvenc tanárom órájára igyekeztem normálisan tanulni, így röpke tíz perc után egy négyes felelettel a helyemre mehettem. Mosolyogtam magamban, hisz teljes mértékig megvoltam elégedve a jegyemmel, ám a jókedvemnek hamar vég lett, amikor megbotlottam Nath teljesen véletlenül kirakott lábában, és szó szerint beestem a padomba. Hangosan felszisszentem a könyököm miatt, ugyanis azzal fogtam fel a testem. Mindenki hangos röhögésben tört ki, én pedig a sírás határán voltam, de nem tehettem, hisz nem engedhettem meg magamnak. Nem adhattam meg nekik azt a lehetőséget, hogy sírjak. Nem, még nem.

***

A tegnapi táncóra elmaradását ma duplán bepótoltuk, és addig haza sem mehettünk, míg Ed ki nem hajtotta belőlünk a lelket is. Szinte alig bírtam normálisan levegőt venni, amikor Ed egy hangos "Ennyi volt srácok mára"-val nem zárta a próbát.

- Hazavigyelek, Remy? - szólt rám indulásom pillanatában.

- Hazasétálok, de azért köszönöm Ed.

- Ne kéresd magad. Hullafáradt vagy.

- E-ez nem igaz. Csak.

- Csak többet is sportolhatnál - fejezte be helyettem nevetve Ed.

- Vicces vagy - motyogtam az orrom alatt. Oké, tudom, hogy nem vagyok egy sportember, de akkor is. Kelletlenül hagytam, hogy felvegye a földre ledobott táskám, és már követtem is. Fáradtan huppantam be a már jól ismert Range Roverbe, és szinte csak bólogattam Ed mondandójára, noha nem értettem belőle semmit. Késő volt, és fáradt voltam, mégis amikor beértem a házba, nem tudtam pihenni, hisz az anyával váltott heves szócsatám felnyomta a vérnyomásom. Megadva magam csaptam be a szobám ajtaját, és ráfordítottam a kulcsot. Dühös voltam, amiért nem hogy a világ ellenem van, de még az anyám is. Nem gondolkodtam csak cselekedtem, és mire észbe kaptam, már lap, és ceruza volt előttem. Nem akartam mást, csak kirajzolni magamból az indulataimat, ahogy mindig is szoktam. Mindig segített, erőt, lendületet adott. Olyan volt nekem, mint drogosnak a drog. Egyszerűen nem tudtam nélküle élni, noha senki nem tudta rólam, mit csinálok éjszakánként a szobámba zárkózva egyedül. Hogy a meggyötört lány hol mutatja ki az érzéseit. Mint az író az írásában, én a rajzban láttam a reményem. A legnagyobb reményem.

------------------------------------------------------------------------------------------------------------

egy kis bevezető: nos, megérkezett egy újabb rész, és már a tizenegyedik fejezet is írás alatt van, amit valószínűleg vasárnap este meg is kaptok! addig is remélem tetszeni fog a tizedik rész!:)

köszönöm: az előző fejezethez a hat pipát, a két megjegyzést szandinak és lolának! ezenkívül a 11 rendszeres olvasót, és a 7 bloglovin követőt!:'3 #szeretemazolvasóimat