Tizenharmadik fejezet

október 26. - kedd

Szerelem. Eme szó csodákkal bír, egyesek ezt mondják, míg mások pokoli fájdalom jelének titulálják. Hogy ebből melyik az igazság? Magam sem tudtam, hisz sosem éreztem ennek jelentését. Elköteleztem magam, és megfogadtam, nem leszek szerelmes, de rájöttem, mindenki egyszer átéli ezt a csodát, vagy éppen fájdalmat, noha mégsem szeretné. A sors megtanít minket szeretni, de nem mindig mellénk paktál le. Kinek mit jelent a szerelem. Egyeseknek önfeledt boldogságot, míg másoknak sírig tartó szenvedést, mert nem talál viszonzásra elveszett szívük. Vagy mert soha nem lehetnek egymáséi, mint Rómeó és Júlia. Ez a tragédia, mintha egy vékony szálon futna. Nem engedhetik meg maguknak a szerelmük kibontakozását, mert két különböző világba tartoznak, amelyek éles ellentétben állnak egymással, ám ők mégis harcolnak, amelynek a vége halállal végződik. Meghalnak egymásért, minthogy egymás nélkül éljenek. Azt hiszem, ez a harmadik kategória. Magamat, ha be kellene sorolni, talán inkább a második felé húznék. Hogy miért is? Mert az én "szerelmem" soha nem lesz viszonzott egy elérhetetlen fiú által, ezáltal is hasonlít még egy minimálisan Rómeóra és Júliára. Szeretem, de ő más, mint én. Vagy éppen én vagyok más, mint ő.

- Mrs Armstrong. Megismételné, kérem? - szólított fel töprengésemből Mr Path tanár úr, miközben a kezében lévő távirányítóval megállította a filmet. Nem tudtam mit mondjak, csak néztem a jelenetet, ahogy Rómeó és Júlia kettesben van. Próbáltam következtetni, noha már egyszer láttam a filmet, de sosem figyeltem a részletekre, a könyvet meg pláne nem vettem elő. A néma terem csak az én válaszomat várta, miközben egy-egy lány meghatódva törölgette az orrát.

- Szívből szeretni, híven! - Mr Path Owen felé bökött, aki bár tudta a választ, hallgatott. Zöld íriszeit rám emelte, és folytatta tanárunk által elkezdett idézetet.

- Nincs szebb, égni e tűzben! És együtt repülni fel, hogy lelkünk kevésbé féljen! Szívből szeretni mámor, elvész közel, s távol! És érezd, a szíved lángol, eltűnt a múlt a mából! - fejezte be halkan, mire a tanár elismerően biccentett felé, de ő még mindig engem nézett.

- Remy kisasszony. Kérem, a filmet figyelje - Mr Path erélyesen szólt rám, ami miatt zavartan kaptam el a tekintetemet Owen ürességtől tátongó zöld szemeitől.

***

"Szia Remy. Igazából többször próbáltalak hívni, de nem voltál elérhető, így gondoltam rád írok. A barátnőm ma érkezett meg Londonból, és szeretne veled találkozni. Sokat meséltem neki rólad, és megakar ismerni. Remélem rá érsz. Ezennel is hivatalos vagy egy vacsorára. Ötkor elugrok érted. Ed.xx" - mosolyogva olvastam végig az SMS-t, amit kaptam, de hamar le is fagyott az arcomról, amint a szalagavatói ruhámra gondoltam. Mégis mi a fenét vegyek fel oda?

"Szia Ed. Sajnálom, dolgom volt suli után, és a vacsorára sem tudok elmenni. Majd máskor. R.xx"

Remegő kézzel kattintottam a küldésre, miközben gondolkoztam "álmaim" ruháján, de gondolataim elkalandoztak. - A terem üres volt, csak egyetlenegy öltönyös fiú várt valakit az egyik lelátón. Kezeit a térdén fűzte össze, tekintetét a földre szegezte. Elindultam felé, ruhám ringatózott csípőmön, miközben "meztelen" lábaimat szedtem, de nem tudtam elérni. Egy szempillantás alatt eltűnt az egész. - Telefonom hangos csörgése vert fel ábrándozásaimból, amin reflexszerűen húztam végig ujjam a hívásfogadás gombon.

- Mégis mi az, hogy nem tudsz jönni?

- Úristen Ed. A szívbajt hozod rám - suttogtam halkan, miközben szívemhez tettem szabad kezemet megnyugtatásképpen.

- Mi olyan fontos dolog, hogy lemondj egy vacsorát? - kérdése számonkérésként hangzott, én pedig lehunytam a szemeim. Anyámra gondoltam, és az ő szokására. Utáltam, ha bárkivel is el kellett számolnom az életemről, de Ed mégis más volt. Ő megértett engem, noha nem tudta a múltamat, mégsem ítélt el, mert más vagyok, mint a többiek. Hosszan kifújtam az eddig észrevétlenül bent tartott levegőmet, és valami hihető hazugságot próbáltam kitalálni, de nem tudtam.

- Még nincs ruhám a szalagavatóra - nyögtem ki egy szuszra.

- Hogy mi? Ugye nem mondod komolyan? - harsány nevetése visszhangzott a kagylón keresztül, én pedig hallgattam, ám szótlanságom elárulta számára, hogy tényleg nem viccelek. - Danielle érted megy fél órán belül. Segít neked választani. Tudom, hogy ti nők, mennyire nem boldogultok ezzel. Hidd el, ő segítségedre lesz - kiosztott parancsain mosolyognom kellett, és hiába tiltakoztam, hogy nekem egyedül is megy, egy "Fél óra"-val lerázott. Ennyit az én döntéseimről.

***

- Istenem. El sem hiszem, hogy megismerhetlek. Ed annyit mesélt rólad. Gyönyörűbb vagy, mint ahogy elmondta. Ó, én balga. Be sem mutatkoztam. Danielle Booth - nyújtotta felém kedvesen kecses kezét a lány, én pedig mosolyogva fogadtam gesztusát. Egy gyönyörű nő állt előttem, aki a  boldogságtól majd kicsattant. Fiatal arcvonása húszéves kinézetet keltettek, és nem is gondoltam, hogy huszonkettőnél több lehetne.Vékony, izmos, karcsú lábairól sütött, hogy évek óta foglalkozik valamilyen sporttal, míg kecses kezei táncra, vagy éppen atlétikára engedtek következtetni. Öltözködése messze inkább volt sportos, mint elegáns, de szörnyen jól állt a lánynak. A sportcipő, testnadrágjával, és fehér, bő felsőjével, ami kidolgozott, lapos hasából engedett láttatni kicsit, tökéletes párosítás volt. Hosszú, derékig érő, világosbarna, éppen hogy hullámos haja pedig gyönyörűen omlott le vállain. Arca tökéletességéről árulkodott, és barna szemeivel azonnal bárkit eltudott kápráztatni. Csak mosolyogtam folyamatos beszédén, ami végigkísért egész úton, miközben beültünk fekete autójába. Röpültek a percek, teltek az órák és már csak arra eszméltem föl, hogy az üzletek sorait járva Danielle keze ismét három ruhával gyarapodott, amivel beküldött az öltözőbe. Mindhárom elbűvölően szép ruha volt, de nekem egy ragadta meg a figyelmem igazán. A fehér, kissé habos-babos, mégis egyszerű ruha derekánál keresztezte magát az anyag, amiből kissé kilátszott a lábam. Melle szegélye arany díszítéssel volt kirakva, melyen különböző minták, díszek helyezkedtek el, amik a mellkasom közepénél egészen a nyakig haladtak föl, különböző formákat járva. Mosolyognom kellett a látványon, és most az egyszer szépnek éreztem magam. Nem számítottak a múltbeli sérüléseim, vagy bárkinek a szava, mellyel a szívemig hatolt. Egyszer én is szerettem volna kiskoromban hercegnő lenni, akit majd a hercege ámulattal nézi. Egy pillanatig akartam ezt az álomszerű csodát. Csak egy pillanatig. Megráztam a fejem, hogy bambulásomból kitérjek, és félve húztam el a függöny szerű anyagot.

- Ez valami fantasztikus. Istenem, de gyönyörű. Mintha rád öntötték volna - Danielle szavai meghatóan csengtek a fülemben, és pár egyszerű, ellentmondást nem tűrő szóval le is zárta a hosszadalmas válogatást - Ezt vesszük meg!

--------------------------------------------------------------------------------------

kis bevezető: nos, megérkezett az új rész, ami szerintem nem lett a legjobb.:( ettől függetlenül remélem tetszeni fog.:)

köszönöm: az előző részhez az öt pipát, és a hozzászóásokat - név szerint: Lolának, Tündinek és Szandinak. (L). #imádomazolvasóimat