Hetedik Fejezet

október 1. - péntek

Negyedik táncpróba, és ebből három pár nélkül. Csapó három. Elveszettnek éreztem magam, hiába megszoktam már az egyedüllétet. Próbáltam minden úgy csinálni, ahogy Ed mondott, de mindhiába, teljesen zavart voltam. Mindig magamon éreztem a társaim figyelmét, és az csak rásegített, hogy tanárunk beállt mellém táncolni. Irigykedve néztek, és mindenféle jött-ment szavak hagyták el a szájukat. Legszívesebben a pokolba kívántam volna magam, de ez nem ment olyan könnyen. Teljesen zavarban voltam, amikor Ed hozzám ért, és beszívtam magamba férfias illatát. Erős izmai mindig megfeszültek, ennek ellenére oly' gyengéd volt velem, mintha porcelánból lennék.

-És most fordul - suttogta, de én már igazán nem is tudtam mit csinálok, csak hagytam, hogy a lágy zene átvegye felettem az irányítást. Fordultam, de ez kissé balul sült el, és összeakadtam a lábaimban, amiből egy hatalmas esés lett.

- Úristen Remy, jól vagy? - kérdezte aggódva Ed, de én csak a mögöttem álló lányok röhögését hallottam.

- Istenem, de szerencsétlen vagy - mondta két röhögés között Brit csatlósa, Jade, és összepacsiztak a barátnőivel. Keserédesen elmosolyodtam, ahogy Ed felém nyújtotta a kezét, amit szívélyesen elfogadtam. Belemosolygott szemeimbe, én pedig megilletődve kaptam el tekintetem róla.

- Bárkivel megesik, ne is foglalkozz velük - biztatott, de nekem nem ez volt a problémám. Aggasztott, hogy hatással volt rám. Hogy egy mosolyától elpirultam. Hogy szokatlanul kedves volt velem. És végül, hogy kezdtem valamit érezni iránta. Utáltam megnyílni emberek előtt, de ő mégis áttörte a falamat. Nem úgy értem, hogy szerelmes lettem, vagy bármi egyéb ilyenfajta érzések kavarogtak bennem, csak egyszerűen úgy szerettem, mint egy barátot, és ez nálam már sokat jelentett, de ezt mások nem érthették. Ő volt az, akivel mindent megbeszéltem, és megértett. Annyira sokat jelentett nekem, és olyan jól esett, amikor mellettem volt. Elfelejtettem a problémákat, és pár pillanatra Owent is. Úgy éreztem, én is egy normális ember vagyok, akinek tényleg vannak barátai, akikre számíthat, és akikkel együtt lóghat suli után, de mégis féltem, hogy ismét egyedül maradok.

***

- Köszi srácok az együttműködést. Jók voltatok - állította le a zenét Ed, és mosolyogva konstantálta az osztálynak szánt szavait. Végül egy "Elmehettek"-kel mindenkit útjára indított.

- Várj Remy, beszélni szeretnék veled - nyúlt a kezem után, és maga felé fordított.

- Huh, ez komolyan hangzik - viccelődtem. Nem ismertem magamra, amikor vele voltam. Előtte megnyíltam, és bármit mondtam, nem éreztem kínosnak. Ed mérgesen megrázta a fejét, és lehunyta szemeit, de rázkódó vállaiból tudtam, szórakoztatta a dolog. Átnézett vállam fölött, és amint úgy vélte, tiszta a terep, belekezdett.

- Figyelj. Régóta gondolkozom ezen, és úgy tartom helyesnek, ha elmondom. Tudom, nem olyan régóta ismerjük egymást, de azért egy próbát megér. Hol is kezdjem - túrt bele barna fürtjeibe. Számmal egy O-t formáltam, hisz tudtam mi jön ezután.

- Oh, jézusom. Ed - zavartan elmosolyodtam, és én is beletúrtam hajamba. - Nem. É-én nem érzek úgy irántad. Tudod, én nagyon szeretlek meg nagyon hálás vagyok, de nem tekintek rád úgy, mint a nagy Ő-re. Sajnálom, ha összezavartalak, vagy bármi. Csak olyan furcsa - folytatni akartam, de Ed hangos röhögése félbeszakított. Nyugtalanul kapkodtam szemei közt a tekintetem, majd egy idő után megunva azt, meglöktem vállát, hogy magyarázza el nekem is, mi olyan vicces.

- T-te ko-komolyan a-azt hitted, hogy én szerelmet akarok vallani? - fuldoklott a röhögéstől. Értetlenül ráztam meg a fejem, mire ő egy komolyabb ábrázatot vett fel, de ismét elröhögte magát. Pár percig némán vártam, míg összeszedi magát, majd végre valahára elmagyarázta.

- Komolyan azt hitted, meg akarom kérdezni, hogy járnánk-e? - kuncogott. - Nem azért, mert tényleg gyönyörű, és különleges vagy Remy, de nem vagy az esetem. Tudod, nekem van egy csodálatos barátnőm New Yorkban, és semmi pénzért sem hagynám el őt. Tényleg nagyon szeretem - suttogta, és észrevettem, hogy elpirultan hajtja le a fejét. Éreztem, ahogy pír szökik arcomba, hogy ilyet feltételeztem. Pont én!

- Oh, istenem. Milyen hülye vagyok. Már, hogy is kérdeztél volna ilyet, pont tőlem. Sajnálom. Csak a filmekben ez szokott lenni - makogtam. Igen. A filmekben, ami nem az én életem. Az én mesémben nincsen szőke herceg, fehér paripán, nem vagyok egy gyönyörű hercegnő, csak a megalázottságból jutott ki bőven.

- Túl sok filmet nézel, Prücsök - ugratott. - Igazából, csak azt akartam kérdezni, hogy a párod meddig fog betegeskedni. Mert ha nem gyógyulna meg, szívesen beállok melléd táncolni. Vagy ha esetleg nem akarsz velem, akkor keresünk valakit, hisz pár nélkül nem maradhatsz.

- Oh. Rendes tőled, és szívesen elfogadom, de előtte még beszélnem kell vele, ha nem gond - mosolyogtam. - Az előbbit pedig elfelejthetnénk? - hatalmas mosoly terült szét arcán, de aprót bólintott, majd egy öleléssel elbúcsúztunk egymástól.

***

Mindenre számítottam, csak arra nem, hogy ahogy kilépek az iskola ajtaján, Adambe ütközök.

- Helló - köszönt rám, de azért a biztonság kedvéért körbenéztem, biztos nem másnak köszönt e, viszont amint erről meggyőződtem, bénán visszaintettem. - Mi van közted, és az között? - kérdezte mindenféle bevezető nélkül, és nekem azonnal leesett, kiről is van szó.

- Van neve is, és az égvilágon semmi, de tudtommal ez nem tartozik rád.

- Akkor miért lógtok annyit együtt? - figyelembe se vette előző válaszomat, tovább kérdezett.

- Figyelj. Lassan fél év óta nem beszéltünk, és szerintem nem most kéne elkezdeni. Inkább megyek - hadartam el gyorsan, és elfordultam, de muszáj volt még valamit megkérdeznem, így visszanéztem az éppen induló Adamre. - Meddig fog hiányozni?

- Kérdezd tőle - válaszolta sértetten. Utána akartam volna ordítani, de nem tettem. Csak néztem távolodó alakját, míg a sarkon el nem tűnt, és erősen küzdöttem az elveimmel, hogy mégis mit csináljak. Még magam sem tudom, mit akarok, pedig a szívem és az eszem erős vitában állnak egymással. Megyek, vagy sem. Ez a két választás van.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------------

köszönöm: az előző fejezethez a két pipát, és szandinak a rendszeres kommentelést, viszont nem válaszoltál.:D szóval megkérdezem itt: milyen volt?:) NOS, röviden ennyi. bocsánat a kisebb késésért, de annyira összefolytak a napok, és most muszáj itthon segítenem, de ígérem, pótolni fogom ezeket a hosszabb szüneteket.:) ennyi lettem volna.xoxo #szeretemazolvasóimat